premierfilmek 2013 nézhető premier filmek 2013

2013.07.01. 22:18 tureheq

mit nézzünk a moziban?

 

nézhető 2013-as filmek

 

Nagyfiúk 2 ( Grown Ups 2 )

A jó barátok mindig jó barátok maradnak. Az öt általános iskolai haver, aki hosszú szünet után egykori kosárlabda-edzőjük temetésén találkoztak újra, és töltöttek együtt egy emlékezetes hétvégét, újra összejönnek.
A családok egyre nagyobbak, az apák azonban nem lettek normálisabbak - ismét egy őrült, vad és teljesen agyatlan hétvége várható!

R.I.P.D. - Szellemzsaruk

Jeff Bridges és Ryan Reynolds a főszereplői ennek a természetfeletti akció-kalandfilmnek - két élőhalott zsaru, akiket a túlvilági Nyugodj Békében Osztag, azaz a R.I.P.D. küldött, hogy megvédjék világunkat azon pusztító lények egyre szaporodó hadától, akik nem hajlandók békében távozni az árnyékvilágba.


Red 2

Frank Mosest (Bruce Willis), a visszavonult titkosügynököt megint utoléri a múltja. Mikor Frank egykori társa temetésére érkezik, az FBI már tárt karokkal várja őt. Egy rég elfeledett üggyel kapcsolatban hallgatnák ki, de nem sok sikerrel: Franket még azelőtt megszöktetik, hogy bármilyen hasznos információt kiszedtek volna belőle.
Marvin (John Malkovich) felbukkanásával világkörüli útra indul a profi duó, Sarah-val (Mary Louise Parker) kiegészülve. A cél: Párizs, Moszkva, London. Persze ez most nem a turistáskodás ideje. Terroristákkal, bérgyilkosokkal a nyomukban próbálják kideríteni, hogy miért akarja mindenki őket eltenni láb alól. A csapathoz a halálosan elegáns jó barát, Victoria (Helen Mirren) is csatlakozik. A félelmet nem ismerő ex-ügynökök terve: megmenteni a világot, és közben valahogy életben maradni. Mit nekik fegyveres túlerő, vagy nukleáris fenyegetés! A legjobbak sosem pihennek.

A magányos lovas - The Lone Ranger

 

A magányos lovas egy izgalmas akcióval és sok humorral fűszerezett kalandfilm, melyben a hírhedt maszkos hőst, friss mai szemlélettel keltik életre az alkotók. Tonto, az amerikai bennszülött lélekharcos (Johnny Depp) számba veszi a korábban elmondatlan történeteket, amelyek a törvény emberét, John Reidet (Armie Hammer) az igazság jelképévé tették, miközben a nézők, mintha nagy meglepetések és humoros zsörtölődések elszabadult vonatán ülnének, szemtanúi lehetnek annak, ahogy a két valószínűtlen hős megtanul együtt dolgozni a kapzsiság és a korrupció elleni küzdelmük során.

 

Farkas - The Wolverine

A különlegesek közt ő a legkülönlegesebb. A győzhetetlenek között ő a legerősebb. Farkas (Hugh Jackman) vad, magányos, kortalan. Minden sebe azonnal gyógyul, a csontjait adamantiumötvözet teszi törhetetlenné. Ezúttal azonban - hosszú élete során először - mégis sebezhető.
Egy titokzatos férfi kérésére Logan Japánba utazik, ahol egy olyan ajánlatot kap, amelytől egész élete megváltozhat. Ám céljai eléréséhez le kell győznie a félelmetes Ezüst Szamurájt, egy csapat nindzsát és egy veszélyes tudóst is. Erején felül harcol, ám nemcsak a szamurájkardok fenyegetik: saját démonait, kétségeit és félelmét is le kell győznie ahhoz, hogy életben maradjon. Ha viszont győz, erősebb lesz, mint valaha volt.

Elysium - Zárt világ

 

Odalenn nehéz az élet. A Föld a jövőben túlzsúfolt, romba dőlt, mocskos és veszélyes hely lesz. Aki teheti, inkább felköltözik az Elysium biztonságos, rendezett és békés világába - egy hatalmas mesterséges holdra, melyet kiváltságos lakói gondosan védenek a lentiektől. Ha az illegális bevándorlók ellen kell felhasználni őket, nem haboznak: törvényt és fegyvert egyaránt bevetnek.
Max (Matt Damon) azonban már nem fél egyiktől sem. Az élete múlik azon, hogy a lehető leggyorsabban feljusson a vágyott világba. Ha kell, csellel, ha kell, erővel át fogja törni a kordont, hogy megszerezze, amire az Elysiumon szüksége van. És ezzel talán az egész, kárhozott világ sorsát megváltozatja.

 

Az elnök végveszélyben - White House Down

Két ember bujkál a Fehér Házban. Árnyékként osonnak végig a folyosókon, liftaknában húzzák meg magukat, a medence körül lapulnak. Az elnök az (Jamie Foxx), akit a CIA utolsó talpon maradt ügynöke (Channing Tatum) véd.
A világ legjobban védett középületét elfoglalta egy terroristacsapat, ám jól kidolgozott tervük befejezéséhez az elnökre is szükségük van. Az épület fegyveresekkel van tele - egy paramilitáris egység mindenre elszánt tagjaival. Az ügynök azonban mindenre kész, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amire felesküdött: meg akarja védeni az elnök életét.

 

 

Ha/ver 2    Kick-Ass 2

HaVer, Kis Dög és Vörös Köd visszatér a 2010-es, azóta kultusz státuszt elérő sikerfilm, a Ha/ver folytatásában. Miután HaVer őrült vakmerősége egy egész sereg új, ?csináld magad? álarcos hőst inspirált a vagány Csillagsáv Ezredes vezetésével, hősünk csatlakozik a járőrcsapathoz. Amikor az amatőr szuperhősöket levadássza a Mutterbeverként újjászületett Vörös Köd, csak a kardforgató Kis Dög tudja meggátolni a teljes megsemmisítésüket.  film letöltése
Amikor utoljára láttuk a kiskorú gyilkost, Kis Dögöt, azaz Mindyt, és az ifjú igazságosztót, HaVert, azaz Dave-et, akkor még átlagos tinédzserekként akartak élni. Ám az érettségi közeledtével Dave úgy dönt, hogy megalapítja a világ első szuperhős csapatát Mindyvel. Ám sajnos amikor Mindy lebukik Kis Dögként, arra kényszerül, hogy visszavonuljon, és egymaga igazodjon el a gimis csajok könyörtelen világában. Mivel nincs kihez fordulnia, Dave csatlakozik az Örök Igazsághoz, melyet az ex-maffiózó Csillagsáv ezredes vezet.
Amikor már épp kezd látszatja lenni a munkájuknak az utcákon, a világ első szupergonosza, Mutterbever összehozza a maga gonosz csapatát, és beindítja bosszúakcióját, hogy HaVer és Kis Dög megfizessenek azért, amit az apjával tettek. A tervvel csak egy a gond: ha kikezdesz az Örök Igazság egy tagjával, akkor mindannyiukkal kikezdesz.

komment

paypal számla nyitása magyarul

2013.01.26. 23:52 tureheq


paypal online webszámla - számla nyitása magyarul leírva







A Paypal, egy több mint 190 országban és térségben működő biztonságos, globális online fizetési hálózat. Könnyű, gyors online PayPal webszámla, biztonságos fizetési megoldás.Tudjon meg többet a PayPal ről! Paypal számla online pókerezéshez is jó!

Mi a PayPal számla és hogyan működik PayPal számla

PayPal Regisztráció Segítség, PayPal Regisztráció Leírása Magyarul, PayPal Használata, PayPal Számla Nyitása, PayPal kifizetés.

A PayPal egy internetes, bank mely 139 országban van jelen, és  több millió használója van. Biztonságos, gyors, és egyszerű a használata.
A PayPal tulajdonképpen egy közvetítő rendszer, mely egy bank, és az ügyfelek között bonyolít pénzügyi tranzakciókat. Mivel ez bank, sokkal biztonságosabb a rajta keresztül való pénzforgalom, mint a  közvetlen  internetes fizetéskor.
Ahhoz, hogy a PayPalon keresztül ki tudjunk fizetni valamit, vagy az ide érkezett összeghez hozzájussunk készpénzben, rendelkeznünk kell egy valódi bankszámlával, valamint  bankkártyával is. Ha valamit ki szeretnénk fizetni, az interneten keresztül, akkor a PayPal vagy a számlánkról, vagy a bankkártyánkról veszi le a pénzt, és juttatja el az eladónak.
Tehát, a PayPal számlaegyenlegünk lehet akár 0.00 is, ha a bankkártyánkon van fedezet, akkor az átutalás megtörténik. Ha valahonnan pénzt kapunk a PayPal számlánkra, akkor az meg fog jelenni az egyenlegünkön, és ezután kérhetjük, az átutalást a magyar bankszámlánkra.

Pénz be-és kifizetés

A PayPal számla használata nagyon egyszerű. Csak néhány lépést kell megtanulni, hogy eligazodj rajta.
Bárhonnan utalhatsz USD-t a PayPal számádra, és azt felhasználhatod az interneten vásárlásra, vagy kikérheted forintban a magyar bankszámládra..

Ehhez előbb regisztrálni kell a hazai bankszámládat a PayPal oldaladon.
Ez a "Profile" menüpont alatt a "Bank Accounts" résznél tehető meg.
Lényeges, hogy a magyar számládon és a PayPal számládon a felhasználó név ugyanaz legyen.

Utána pedig egyszerűen a Withdraw menüpont alatt elvégezhető az utalás a magyar számládra. Itt látható is, hogy  a pénz kivétel  ingyenes. A pénz 2-3 nap alatt megérkezik a magyar számládra.

A PayPal minden estben e-mailben értesít ha pénz érkezik részedre.

PayPal regisztráció és PayPal számla nyitás

 

Ha még nincs PayPal számlád hozz létre egyet - 5 perc az egész

https://www.paypal-europe.com/magyar/  itt Magyarul le van írva mi a teendőd

 

Nagyvonalakban ez lesz tényleg 5 perc :

https://www.paypal.com

PayPal for you

megadni az adatokat név - cím - telefonszám... e-mail cím

 

és kész is - nagyvonalakaban ennyi is

Vásárlás PayPal segítségével

 

Amint megnyitotta PayPal fiókját, csatolta hitelkártyáját vagy feltöltötte PayPal egyenlegét, azonnal belekezdhet a vásárlásba.A PayPal-lel vásárolni sokkal biztonságosabb, mert nem kell az eladó oldalán megadnia pénzügyi adatait.
A szolgáltatás egyben kényelmesebb is, mert az adatokat nem kell minden alkalommal begépelnie, amikor valamit vásárolni szeretne, és a tranzakciót egy pár kattintással elintézheti.

 


Vásároljon világszerte pénzügyi adatainak kiadása nélkül. A vásárlás így kényelmesebb, szélesebb a választék és az árak is alacsonyabbak.

komment

fogyókúrás édesség receptek

2013.01.26. 23:33 tureheq

Ha szeretnél valami finomat, de éppen fogyókúrázol, ne aggódj, néhány diétás édesség receptjét mutatjuk be neked. Édességek fogyókúrás édesség receptek, mértékkel okosan...


Zabkorpás édes muffin

Hozzávalók: 4dl zabkorpa, 2dl teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt, 2 ek. xilit, 1 ek. méz, 2 marék mazsola, 2 ek. hidegen sajtolt olívaolaj, kb. 4 dl kókusztej, 1 mokkáskanál fahéj, 1 tk. szódabikarbóna, 1ek. lenmag őrölve és vízben áztatva.

 

Elkészítés: A száraz hozzávalókat /zabkorpa, liszt, xillit, szódabikarbóna, fahéj / egy tálban összekeverem. Egy másik tálban a mézet, az olajat, a kókusztejet /kb.3,5dl-t/ szintén összevegyítem, és a szárazanyaghoz adom. Az összekevert masszához adom a mazsolát, és végül belekeverem az áztatott lenmagot is.

 

A sütőt 200C-on előmelegítem, s míg melegszik, addig a massza egy kicsit megduzzad. Ha túlságosan tömör lenne, akkor még adok hozzá egy kicsi kókusztejet.

 

A muffin formákat megtöltöm, és 175C-on készre sütöm. Ez általában 18-20 perc. Mazsola helyett tehetünk bele más gyümölcsöt is, almát, banánt, stb.

 

 

Sárgarépás finomság

 

Hozzávalók:

 

30 dkg sárgarépa /sajtreszelőn lereszelve/, 5dkg darált dió vagy mandula, 5dkg szárított búzacsíra, 1e. kanál xilit, 1e.kanál méz. Ízlés szerint fél citrom leve és héja is adható hozzá.

 

Elkészítés: A sárgarépát finomra reszelem. A többi hozzávalókkal együtt a masszát átgyúrom, és kis golyókat formálok belőle, majd beforgatom őket akár búzacsírába, akár őrölt mandulába, esetleg kókuszreszelékbe.

 

Ezzel a cukormennyiséggel nem túl édes, de gazdag csemege készíthető, és az elkészítése se tart sokáig.

 

Ha sárgarépalevet készítek, és a „húsa” megmarad, akkor még azt is hozzáteszem. A nedvességet jobban felszívja, és nem vész kárba.

 

 

Rozskeksz

 

Hozzávalók kb. 18 darabhoz:

1 csésze teljes kiőrlésű rozsliszt

 

4 evőkanál olaj

3 evőkanál méz

 

1 teáskanál sütőpor pár szem mazsola

 

1 mandarin kifacsart leve fél teáskanál fahéj

 

A sütőt előmelegítem, a hozzávalókat összegyúrom. A tésztából kisebb golyócskákat formálok, a tenyerem között kicsit kilapítom és sütőpapírral bélelt tepsire helyezem őket. 10 percig sütöm a kekszet, majd 5 percig hűlni hagyom. Lehet dúsítani mogyoróval, mandulával, dióval, ha akad otthon. Szinte 20 perc alatt megvan.

 

Medvehagymás - sajtos tallér

 

Hozzávalók 30 darabhoz: 125 g köles liszt, 10 g kukoricakeményítő, 125 g vaj, 225 g érett gauda sajt, 10 g aprított medvehagyma, 3 g só, tört színes bors



A lisztet keverd össze a sóval, borssal, és a keményítővel.
TIPP: Ha nem tudsz vásárolni köles lisztet, akkor egy csészényi szemes kölest őrölj le egy erősebb konyhai mixerrel.
A sajtot reszeld le finomra, és a kisebb darabokra vágott, szoba meleg vajjal együtt add a lisztes keverékhez. Add hozzá az aprított medvehagymát is. 
A hozzávalókat gyúrd homogén masszává, majd oszd két részre, és mindegyik tésztadarabot sodord kb. 5 cm átmérőjű rúddá. Csomagold frissen tartó fóliába, és tedd 30 perce pihenni a hűtőbe.
A sütőt melegítsd elő 180 fokra (légkeveréses sütéshez 160 fokra), és egy tepsit bélelj ki sütőpapírral.
A tészta rudakból vágj 15-15 darab, kb. 1 cm vastag korongokat, amiket a tenyered segítségével gyúrj golyó alakúra, majd tedd őket a papírral bélelt tepsire. 5-6 cm távolságot tarts a kekszek között.
A tenyereddel lapítsd le egy kicsit a golyókat.
15 percig süsd a sütőben, majd vedd ki, és hagyd kihűlni őket a tepsin. A golyók szétlapulnak tallérrá. Akkor jó, ha a szélük aranybarna lesz. A tepsin hagyd kihűlni a tallérokat, majd egy konyhai papírtörlővel itasd le az aljukról a felesleges zsiradékot.
Dobozba zárva 4-5 napig tárolható.

egészséges édességek mindenkinek, fogyókúrás édesség receptek együnk jót finomat, egészséges édesség receptek gyerekeknek

Banánkenyér

Hozzávalók: 2 nagyon érett banán,¼ teáskanál Stevia por, 1 evőkanál citromlé, 2 pohár teljes kiőrlésű, liszt (sütéshez), ½ teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál sütőpor, ¼ teáskanál só, 1/3 pohár, olvasztott vaj , 1 nagy tojás , ½ pohár natúr zsírszegény joghurt vagy író, 1 teáskanál vanília kivonat, ½ pohár összevágott dió (tetszőlegesen)

Melegítse elő a sütőt 175°C-ra.
Zsírozzon ki egy közepes méretű tepsit.
Törje össze a banánt egy kis tálban. Keverje a banánhoz a Stevia port és a citromlét.
Tegye félre a tálat.
Keverje össze a lisztet, az élesztőt és a sót egy nagy tálba.
Verje fel a vajat
és a tojást krémes állagúvá.
Adja hozzá a joghurtot vagy írót és a vaníliát is, majd verje fel újra a folyékony krémet.
Keverje bele a banánt.
Adja hozzá a száraz összetevőket a folyékony krémhez, a lehető legkevesebb keveréssel.
Mielőtt a liszt teljesen elkeveredne, tegye a diót a masszába.
Öntse a masszát az előmelegített tepsibe.
Süsse kb. 50 percig. Addig kell sütni, amíg a kenyér belseje is megsül.

 

Tiramisu cukor nélkül

Hozzávalók: 1 csomag babapiskóta, 250g Mascarpone, 3 tojás, 2 késhegynyi Stevia por, 2 szem Stevia tabletta, 1 ek méz, 1/2 rúd vanília, pár csepp rum (tetszőlegesen), kávé (ízlés szerint lefőzve), kakaópor

Főzze le a kávét, és ízesítse két Stevia tablettával.
A 3 tojás sárgáját, a Stevia port, a mézet, a lekapart vanília rudat, a pár csepp rumot, és a Mascarpone-t keverje össze.
A tojásfehérjéket verje habosra.
Óvatosan forgassa a krémbe a tojásfehérjét.
A babapiskótákat mártsa bele a kávéba és egymás mellé helyezze őket egy tálba.
Kenjen rá egy réteg krémet, majd szórja meg kakaóporral.
Ismételje meg az 5-6. lépést még kétszer.
Amint a tiramisu elkészült, a tetejét szórja meg vékonyan kakaóporral, majd tegye a hűtőbe és hagyja bent egy éjszakán keresztül, hogy az ízek jól átérjenek.

Mindenképp egyeztess a dietetikusoddal, mielőtt kipróbálod bármelyik receptet.

 

komment

3gp mp4 filmek telóra letöltése ingyen

2012.10.03. 22:39 tureheq

3gp filmek 2012 2013 2014 2015

3gp mp4 filmek tlóra letöltése ingyen

Ami az oldalon van : FILM MOBIRA 3gp mp4 filmet telefonra 3gp filmek 3gp filmek telefonra ingyen 3gp filmek telefonra ingyen letöltés 3gp filmek magyarul mobilra 3gp filmek letöltése mobilra 3gp filmek letöltése 240x320 mp4 filmek letöltése mobilra.

Online film letöltés telefonra

 

A linkek össze lettek válogatva oldalakból - előfordulhat, hogy a Download-ra kattintás után várni kell 5 másodpercet majd a skip ad gombra kattintani.

Túl a sövényen

Download

amerikai animációs film, 85 perc, 2006 mp4

Szuperhekusok

Download

olasz akció-vígjáték, 98 perc, 1985 mp4

Drágán add a rétedet

Download

amerikai családi vígjáték, 95 perc, 2010 mp4

Elvált nők klubja

Download

amerikai vígjáték, 105 perc, 1996 mp4

Törvényre törve

Download

amerikai akciófilm, 90 perc, 1991 mp4

 

Az eladólány

Download

amerikai romantikus vígjáték 100 perc, 2005 3gp

Míg a jackpot el nem választ

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték 96 perc, 2008 mp4

Kapj el, ha tudsz!

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai krimi 125 perc, 2002 mp4

Másnaposok

Download

magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 101 perc, 2009 mp4

Vámpír Brooklynban

Download

magyarul beszélő, amerikai horror vígjáték 95 perc 1995 3gp

Harry Potter és a bölcsek köve

Download

színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 150 perc, 2001 3gp

Harry Potter és az azkabani fogoly

Download

színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 140 perc, 2004 3gp

Harry Potter és a Főnix Rendje

Download

színes, magyarul beszélő, angol-amerikai családi kalandfilm, 135 perc, 2007 3gp

Trópusi vihar

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-német vígjáték, 100 perc, 2008 3gp

A Vasember

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 120 perc, 2007 3gp

Transformers

Download

színes, amerikai sci-fi akciófilm, 140 perc, 2007 3gp

51-es bolygó

Download

színes, magyarul beszélő, spanyol-angol animációs film, 90 perc, 2009 3gp

Bérgyilkosok

Download

magyarul beszélő, amerikai-francia akcióthriller, 130 perc, 1995 mp4

Halálos iramban: Tokiói hajsza

Download

magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 100 perc, 2006 mp4

Quantum csendje

Download

amerikai-angol akciófilm, 101 perc, 2008 mp4

Nyomás utána!

Download

olasz-amerikai akció-vígjáték, 104 perc, 1983 mp4

Bunyóban az igazság

Download

magyarul beszélő, hongkongi akciófilm 101 perc mp4

Félénk vagyok, de hódítani akarok

Download

magyarul beszélő, francia vígjáték, 83 perc, 1978 mp4

Kegyenc fegyenc

Download

amerikai vígjáték 105 perc, 2008 mp4

Ponyvaregény

Download

magyarul beszélő, amerikai krimi 151 perc, 1994 mp4

Z, a hangya

Download

magyarul beszélő, amerikai rajzfilm 90 perc, 1998 3gp

Harry Potter és a Titkok kamrája

Download

magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 160 perc, 2002 3gp

Harry Potter és a Tűz Serlege

Download

színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 155 perc, 2005 3gp

Harry Potter és a Félvér Herceg

Download

színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 150 perc, 2008 3gp

 

 

Briliáns csapda

Download

magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 110 perc, 1999 mp4

Fantasztikus négyes

Download

magyarul beszélő, amerikai-német-kanadai sci-fi kalandfilm, 100 perc, 2005 mp4

Nincs alku

Download

amerikai-német akcióthriller, 133 perc, 1998 mp4

A sárkány közbelép

Download

amerikai-hongkongi akciófilm, 95 perc, 1973 mp4

Shaft

Download

amerikai-német akciófilm, 89 perc, 2000 mp4

Az ötödik elem

Download

magyarul beszélő, francia akció-vígjáték, 122 perc, 1997 mp4

A hét mesterlövész

Download

színes, amerikai western, 122 perc, 1960 mp4

Buliszerviz

Download

magyarul beszélő, amerikai-német vígjáték, 90 perc, 2002 mp4

Bűnvadászok

Download

magyarul beszélő, olasz akció-vígjáték, 110 perc, 1977 mp4

Csúcsformában 1

Download

magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 95 perc, 1998 mp4

Csúcsformában 2

Download

magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 91 perc, 2001 mp4

Európai vakáció

Download

magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 95 perc, 1985 mp4

Megaagy

Download

amerikai animációs film, 98 perc, 2010 mp4

Vasember 2

Download

amerikai fantasztikus akciófilm, 127 perc, 2010 mp4

Robin Hood, a fuszeklik fejedelme

Download

francia-amerikai vígjáték, 105 perc, 1993 mp4

WALL-E

Download

színes, amerikai animációs film, 95 perc, 2008

 

 

Jumanji

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai kaland film 105 perc, 1995 3gp film letöltése

Ne szórakozz Zohannal

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 115 perc, 2008 3gp film letöltése

Top Gun

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 112 perc, 1986 3gp film letöltése

Míg a jackpot el nem választ

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 97 perc, 2008 3gp film letöltése

Pofa be

Download

színes, magyarul beszélő, francia akció-vígjáték, 87 perc, 2003 3gp film letöltése

Az igenember

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 105 perc, 2008 3gp film letöltése

Férj és férj

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 115 perc, 2007 3gp film letöltése

Halálos iram - Halálos iramban 4

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 105 perc, 2009 mp4 film letöltése

Rambo 1

Download

magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 94 perc, 1982 mp4

Rambo 2

Download

magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 91 perc, 1985 mp4

Rambo 3

Download

magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 97 perc, 1988 mp4

Rambo 4

Download

színes, amerikai-német akciófilm, 93 perc, 2008 mp4

Ace Ventura - Állati nyomozó

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 1994 mp4 film

Ace Ventura 2 - Hív a természet

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 91 perc, 1995 mp4 film letöltése

 

Beverly Hills-i zsaru 1

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 100 perc, 1984 mp4 film letöltése

Beverly Hills-i zsaru 2

Download

amerikai akció vígjáték, 100 perc, 1987 mp4 film letöltése

Beverly Hills-i zsaru 3

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akció vígjáték, 100 perc, 1994 mp4 film letöltése

 

Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 85 perc, 2006 mp4 film letöltése

Csupasz pisztoly 1

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 80 perc, 1988 mp4 film letöltése

Csupasz pisztoly 2 1/2

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 83 perc, 1991 mp4 letöltése

Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 80 perc, 1994 mp4 film letöltése

 

 

Az emlékmás

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 109 perc, 1990 mp4 film

A fegyencjárat

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 113 perc, 1997 mp4 letöltése

Penge 1

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 121 perc, 1998 mp4 letöltése

Penge 2

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai-német akció thriller 120 perc, 2002 mp4 letöltése

Penge 3

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akció thriller, 115 perc, 2004 mp4 letöltése

Horrorra akadva 1 , avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson

színes, magyarul beszélő, amerikai horror vígjáték, 90 perc, 2000 mp4 letöltése

Horrorra akadva 2

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 85 perc, 2001 mp4 letöltése

Tök alsó 1

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 90 perc, 1999 mp4 letöltése

Tök alsó 2 - Európai turné

Download

színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték, 85 perc, 2005 mp4 film

 

A randiguru

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 120 perc, 2005 mp4 film

A Simpson család - A film

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 86 perc 2007 mp4 film mese

Faterok motoron

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 101 perc, 2007 mp4 film letöltése

Fegyvernepper

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai thriller 120 perc, 2005 mp4film letöltése

Hancock

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 95 perc, 2008 mp4 film letöltése

Vén csontok

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai családi vígjáték, 90 perc, 2009 mp4 film

A bakancslista

Download

színes, feliratos, amerikai filmdráma, 97 perc, 2007 mp4 film

Shrek 1

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm 90 perc, 2001 mp4 film letöltése

Shrek 2

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 101 perc, 2004 mp4 letöltéserajzfilm

Shrek 3

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 95 perc, 2007 mp4 letöltéserajzfilm

 

 

Fel

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 94 perc 2009 mp4 letöltésemese

Némó nyomában

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai animációs rajzfilm 101 perc, 2003 mp4 letöltésemese

Kung Fu Panda

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 95 perc, 2008 mp4 letöltésemesefilm

Nagy durranás 1

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 85 perc, 1991 mp4 film

Nagy durranás 2 a második pukk

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 88 perc, 1993 mp4 film

Alkonyat

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai film dráma 121 perc, 2008 mp4 film letöltése

Avatar

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi 163 perc, 2009 mp4 film letöltése

Jurassic Park 1

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai kaland film 125 perc, 1993 mp4 film letöltése

Jurassic Park 2

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai kaland film 127 perc, 1997 mp4 film letöltése

Jurassic Park 3

Download

magyarul beszélő, amerikai fantasztikus kalandfilm 95 perc 2001 mp4 film letöltése

Az 50 első randi

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 97 perc, 2004 mp4 film letöltése

Másnaposok

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 102 perc, 2009 mp4 film letöltése

Férj és férj

Download

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 115 perc, 2007 mp4 film letöltése

komment

online filmek a neten ingyen magyarul letöltés nélkül

2012.10.03. 22:33 tureheq

 

Youtube videók letöltése egyszerűen

 

YouTube Filmek online filmek

 

A filmre Üvegtigris 1 kattintás után várni kell 5-8 másodpercet majd az oldalon j.felül a   skip this ad gomra kattintva indul a film. az online film nézése.

Regisztráció nélküli online filmek teljesen ingyen. Film online ingyen – letöltés nélkül azonnal nézhető filmek. online filmek

teljes filmek magyarul – youtube HD filmek online ingyen online filmek nézése ingyen magyarul regisztráció nélkül a neten premier filmek 2012 2013 letöltés nélkül ingyen

Üvegtigris 1                  infó a filmről                   online film nézése ingyen

Üvegtigris 2                  infó a filmről    online film nézése ingyen

Üvegtigris 3                  infó a filmről

TAXI 1                             infó a filmről       online film nézése ingyen

TAXI 2                             infó a filmről

TAXI 3                             infó a filmről

Kegyenc fegyenc          infó a filmről

Éretlenek                       infó a filmről

Gyalog galopp               infó a filmről

Brian élete                     infó a filmről

Olasz meló                     infó a filmről

A pusztító                       infó a filmről

Én a robot                      infó a filmről

Vitathatatlan                  infó a filmről      online film nézése ingyen

Vissza a jövőbe            infó a filmről       online film nézése ingyen

Banki meló                    infó a filmről

Robin Hood – A Fuszeklik Fejedelme      infó a filmről       online film nézése ingyen

Tibor vagyok de hódítani akarok             infó a filmről       online film nézése ingyen

Ludas Matyi                             infó a filmről        online film nézése ingyen

Az utolsó emberig                  infó a filmről        online film nézése ingyen

A tanu                                       infó a filmről       online film nézése ingyen

Kőbunkó                                 infó a filmről       online film nézése ingyen

A katona                                  infó a filmről        online film nézése ingyen

Moszkva tér                           infó a filmről        online film nézése ingyen

A tökös, a török, az őr meg a nő              infó a filmről

A menekülő ember                infó a filmről         online film nézése ingyen

Kútfejek                                  infó a filmről        online film nézése ingyen

Maffia!                                     infó a filmről         online film nézése ingyen

A sebezhetetlen                    infó a filmről        online film nézése ingyen

Családi vakáció                     infó a filmről        online film nézése

Állj , vagy lő a mamám !        infó a filmről         online film nézése

Bankcsapda                          infó a filmről         online film nézése

Tisztítótűz                             infó a filmről         online film nézése

Kiképzőtábor                        infó a filmről         online film

48 óra                                    infó a filmről          online film

Különben dühbe jövünk    infó a filmről          online film

És megint dühbe jövünk   infó a filmről           online film nézése ingyen letöltés nélkül

Nevem senki                       infó a filmről           online film nézése letöltés nélkül

Az öt nindzsa elem             infó a filmről           online film nézése letöltés nélkül

Ki a faszagyerek                 infó a filmről           online film nézése ingyen letöltés nélkül

Fűrész 1                              infó a filmről           online film nézése regisztráció nélkül

Banános Joe                      infó a filmről             online film nézése regisztráció nélkül

Szaffi      online                            infó a filmről             online film regisztráció nélkül

Bombajó bokszoló    online       infó a filmről             online film regisztráció nélkül

A bakancslista       online           infó a filmről

22 lövés         online                   infó a filmről

Szíven szúrt ország   online    infó a filmről

Fordulatszám      online            infó a filmről

Fekete eső       online               infó a filmről

Az erdő kapitánya    online       infó a filmről

EDDA művek -  Dokumentumfilm

Zámbó Jimmy – A Király utolsó koncertje

Ossian – koncert

Beatrice – koncert

Csak semmi pánik    online     infó a filmről

Apócák a pácban    online       infó a filmről

Made in America     online      infó a filmről

Óvóbácsik      online               infó a filmről

Wasabi – Mar mint a mustár   online      infó a filmről

Napsütötte Toszkána       online           infó a filmről

Fegyvertársak     online         infó a filmről

A feláldozhatók   online         infó a filmről

Halálos játszma  online          infó a filmről

Snoopy gyere haza!  online   infó a filmről

BMX Banditák      online        infó a filmről

Indul a bakterház    online     infó a filmről

Jenki zulu      online              infó a filmről

Zimmer Feri     online             infó a filmről

Az utolsó dal    online            infó a filmről

Pancserock    online             infó a filmről

Bunyó karácsonyig    online              infó a filmről

Szexmentes övezet    online            infó a filmről

Mr. Milliárd    online               infó a filmről

Kopaszkutya    online            infó a fimről

Amarcord    online                 infó a filmről

Én a vízilovakkal vagyok       infó a filmről

Hurok    online                      infó a filmről

Mutánsok szigete   online               infó a filmről

A 666-os út     online             infó a filmről

Mozdulatlan túsz  online                     infó a filmről

Apám beájulna    online       infó a filmről

Pokolsztráda  online           infó a filmről

Vadászpilóták   online         infó a filmről

Furcsa pár   online              infó a filmről

Titkok könyvtára 1 – A Szent Lándzsa küldetés              infó a filmről

Titkok könyvtára 2 – Visszatérés Salamon kincséhez    infó a filmről

A titkok könyvtára 3 – A Júdás-kehely átka                       infó a filmről

Éjféli etetés              infó a filmről

A bosszú börtönében    online          infó a filmről

Gyilkos donor   online       infó a filmről

A sebezhetetlen      online                 infó a filmről

Hajsza    online                  infó a filmről

Arachnophobia – Pókiszony                                              infó a filmről

Fennakadva a fán   online                infó a filmről

Tortúra   online                  infó a filmről

Reneszánsz ember     online           infó a filmről

Starsky és Hutch   online                 infó a filmről

Nem vénnek való vidék  online      infó a filmről

Papírkutyák   online         infó a filmről

Jöttünk, láttunk, visszamennénk                                     infó a filmről

Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2 – Az időalagút         infó a filmről

Euro túra  online            infó a filmről

Amerikai pite   online             infó a filmről

Londoni csapás online          infó a filmről

Kickboxer – Vérbosszú Bangkokban                              infó a filmről        online

Vörös zsaru                             infó a filmről          vörös zsaru online

A bérgyilkos                            infó a filmről           a bérgyilkos online

Az örökség , avagy gútentág faszikáim                          infó a filmről

A mestergyilkos     online         infó a filmről

Skyline     online                        infó a filmről

10 dolog amit utálok benned       online                         infó a filmről

Tomboló Főnix     online         infó a filmről

Detroit Rock City  online        infó a filmről

A holló    online                        infó a filmről

Végtelen történet  online        infó a filmről

A lé meg a Lola    online          infó a filmről

Vaklárma  online                       infó a filmről

Harlemi történet  online         infó a filmről

Pumping Iron – Acélizom  online                                    infó a filmről

Tomboló Ököl  online             infó a filmről

komment

telefonra facebook

2012.08.27. 19:55 tureheq

Telefonra facebook , ingyen? IGEN !

Milyen esetekben nem érhető el az oldal?

  • Opera mini böngészőből a Facebook nem érhető el, amelyről figyelmeztetést kap.
  • A BlackBerry készülékek gyárilag beállított böngészőjéről szintén nem elérhető.
  • Wifi (WLAN) hálózaton telefonkészüléktől és böngészőtől függetlenül a díjmentes Facebook oldal nem elérhető.

Telefonra böngészők / mobile browser /

telefonra internet böngésző ingyen letötése

Opera Mobile

  • Operációs rendszer: Windows Mobile, Symbian
  • Ára: $24 ez nem ingyenes

Opera Mini

  • Operációs rendszer: Java
  • Ára: Ingyen

Skyfire

  • Operációs rendszer: Android, iPhone, Symbian, Windows Mobile
  • Ára: Ingyen

Safari

  • Operációs rendszer: iPhone
  • Ára: Ingyenes iPhone-ra

Google Android

  • Operációs rendszer: Google Android
  • Ára: Ingyenes Android-ra

Microsoft IE for Mobile

  • Operációs rendszer: Windows Mobile

  • Ára: Ingyenes Windows Mobile-ra

3-5 másodpercig várni kell, majd a

gombra kattintás követően lehet majd a letöltő oldalról a kívánt programot letölteni.

Msn telefonra ingyen letöltés / messenger

Skype letöltés ingyen magyarul telefonra

ingyen internet letöltése telefonra

internet telefonra ingyen tmobile telenor vodafone

dijmentes ingyenes

komment

süti beállítások módosítása